Serie A: eldőlni látszik a bajnoki cím sorsa?

Szerző: Adamo


serie-a-logo

Az olasz bajnokság (Serie A) 2019-2020-as több mint három hónap kényszerszünet után indult újra az elmúlt hétvégén.

Ezt követően hétfőtől szerdáig immár az első teljes, összességében a 27. fordulót is lebonyolították a bajnokságban. Most már mind a 20 csapatot újra láthattuk a hosszú kihagyást követően, melyből azért némi következtetést levonhattunk.

A címvédő Juventus még ha ezúttal sem sziporkázott, magabiztosan hozta a kötelező győzelmet a Bologna vendégeként, ezzel pedig máris négy pontra növelte előnyét a Lazio, és nyolc egységre az Inter előtt a Serie A tabelláján. Egyre inkább úgy tűnhet, hogy eddig hiába látszott sebezhetőbbnek, idén sem lesz senki, aki letaszítsa a trónról a torinói együttest. A hétközi körben a több kulcsembert is nélkülöző rómaiak 2-0-s előnyből veszítettek 3-2-re a negyedik helyen nyomuló Atalanta ellen, amely látszólag ott folytatta a szezont, ahol abbahagyta. Eiközben a milánóiak a Sassuolo elleni gólpárbajban remiztek. Még fájóbb lehet számukra, hogy a Milan Skriniart a következő három (!) meccsre elvesztették, és Antonio Conte sem irányíthatja a csapatot a következő fordulóban.

Az idény eddig eltelt szakaszában jobbára csak hullámzó AS Roma és AC Milan egyaránt úgy fest, hogy magára talált, noha a Sampdoria, ill. a Lecce személyében finoman szólva sem a leginkább veretes ellenfelekkel kellett szembenézniük. A Napoli a Coppa-befejezés miatt jobban játékban van a többi vetélytársnál, mindezt kihasználva múlta felül az ismét keményen küzdő Hellas Veronát.

A hosszú szünet egyelőre mindenképpen jót tett a Cagliari és a Torino számára is, hiszen a szárdok december 2-a, a “Bikák” pedig január 12-e óta nyertek ismét bajnoki mérkőzést. Érdekesség, hogy a következő fordulóban éppen egymással csaphatnak össze.

A Serie A 27. fordulójának eredményei

A Serie A aktuális állása a 27. forduló után

A Serie A 2019-2020-as idénye péntektől vasárnapig folytatódhat a 28. fordulóval, melyben a Juventus a Leccét, a Lazio a Fiorentinát fogadja, az Inter pedig a Parma vendége lesz.