A Roma egykori klasszisa sem érti Petrachi elküldését

Szerző: Benedicto


Több Romát érintő témában is nyilatkozott a legendás Zbigniew Boniek, aki játékosként három évig erősítette a farkasokat a 80-as években. Minden idők egyik legjobb lengyel játékosa a Roma idei szezonja mellett arról is beszélt, hogy mit gondol Gianluca Petrachi spotigazgató elküldéséről.

Gyorsan követték egymást az események az elmúlt hetekben: június közepén még csak Petrachi lehetséges menesztéséről számoltunk be, négy nappal később pedig már a hivatalos bejelentés is megérkezett a bordó-sárgák részéről.

“Eléggé megdöbbentettek a Petrachi távozásáról szóló hírek.” – foglalta össze röviden véleményét Boniek a Centro Suono Sport-nak adott nyilatkozatában, aki 1985 és 1988 között 76 meccset húzott le a Roma színeiben.

“A Romának még mindig nagyon sok célért kell játszania az idén. Ki kell harcolniuk a helyüket a jövő évi Bajnokok Ligájában, aztán augusztusban ott lesz az Európa-liga.”

Boniek jelenleg az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja, így minden bizonnyal volt szava a Bajnokok Ligája és az Európa-liga nyolcas döntőinek kialakítása során. Mint ismert, a BL-t egy lisszaboni, az El-t pedig egy németországi “nyolcas döntő” zárja majd le augusztusban, a lengyel klasszis pedig bizakodva várja az új formátum debütálását, amely véleménye szerint a jövőben akár állandó megoldás is lehet.

“Egy nemzet három-négy stadionjában játszani le a sorozatok utolsó meccseit egyáltalán nem rossz ötlet, más sportokban már évek óta működik. A mostani döntést a kényszerű szükségletek motiválták, de ez akár a jövőben is megoldás maradhat majd.”

Az Európa-ligában a Roma a Gent kiejtésével jutott be a legjobb 16 közé, ott azonban (az Interhez hasonlóan) már nem léphetett pályára az odavágón Sevillában. Az augusztusi El-program épp a két olasz csapat meccseivel folytatódik majd, akik viszont így csak egy meccsen, semleges helyszínen mérkőznek majd meg a továbbjutásért.