Vialli lehet a Sampdoria következő elnöke?

Szerző: Benedicto


Ismét meglepő nyilatkozattal állt elő Massimo Ferrero, a Sampdoria elnöke – bár az ő esetében inkább az a meglepő, ha nem történik semmi váratlan. A különc presidente ezúttal még minket is meg tudott lepni: elmondása felajánlotta Gianluca Vialli számára a Sampdoria elnöki posztját.

“Pozitív ember vagyok, aki mindig azért küzd, hogy a legjobbat hozza ki a rossz helyzetekből is.” – kezdte La Repubblica-nak adott nyilatkozatát Ferrero.

“Massimo Ferrero nem fél az adósságtól, ahogy a kieséstől sem. Ahogy 10 másik csapat, úgy mi is felkészültünk rá, hogy heti három meccset játsszunk, de a játékosaim igazi hősök, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian készen állnak a harcra – különösen azok, akik a koronavírussal is megküzdöttek. Hiszek a kitartásukban, és hiszek Claudio Ranieriben is.”

Ferrero az elmúlt hetekben előrehaladott tárgyalásokat folytatott egy amerikai befektetőcsoporttal a Sampdoria eladásáról, de a jelek szerint megakadtak az egyeztetések – pedig az amerikai csoport élén nem más, mint a legendás Gianluca Vialli áll.

“A Samp nem eladó. Kaptam egy ajánlatot, a tárgyalás viszont nem ment jól, de nem az én hibámból. A tárgyalások előtt felkértem Gianlucát [Vialli – a szerk.], hogy csatlakozzon az igazgatósághoz, de ő nemet mondott. Még azt is felajánlottam neki, hogy legyen ő az elnök, én pedig maradok tulajdonosként a csapatnál, de ezt is elutasította.”

“Egyszerű a helyzet: 90 millió euróban határoztam meg a klub értékét, plusz bónuszok, de 80 millióra csökkentettem az árat, és 76 milliónál kezet is ráztunk volna. Ők viszont sosem jöttek el, hogy komolyan tárgyaljunk. Sosem fogom eladni ezt a klubot olyanoknak, akik nem ismerik fel a világ legfontosabb színeinek valódi értékét.”

“Vannak, akik azt mondják, hogy eladnám a klubot, ha kiesnénk a Serie B-be, de ez sem igaz – valójában a Serie B-ben való szereplés jóval kevesebb költséggel jár, hiszen a fizetések is jelentősen csökkennek.”

“Ez az elvek és büszkeség kérdése. A Serie A-ban vettem meg a Sampot, és itt is kell maradnunk.”

A filmiparból érkező Massimo Ferrero 2014 nyarán vásárolta meg a Sampdoriát, azóta folyamatosan különc viselkedésével és nyilatkozataival hívja fel magára a figyelmet. Hogy Gianluca Vialli csatlakozik-e a jövőben valamilyen formában a Samp vezetéséhez, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy erősen kötődik a klubhoz, hiszen 1984 és 1992 között 223 meccset hátszott le a klub színeiben a legendás támadó.