Itt a vége, eldőlt Icardi sorsa?

Szerző: Benedicto


Bár egyelőre még az európai bajnokságok folytatása sem mindenhol eldöntött kérdés, arról pedig, hogy hogyan alakul majd az átigazolási időszak idén nyáron, tényleg csak találgatni tudunk egyelőre, a lehetséges transzferek tökéletes beszédtémát szolgáltatnak az elmúlt hónapokban.

Olaszországban sincs ez másként természetesen, az egyik legfelkapottabb név pedig egyértelműen Mauro Icardi. A balhés, de zseniális argentin támadó kapcsán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy legalább 6-8 csapat szóba került már lehetséges jövő évi állomáshelyként.

Icardi egyelőre az Inter alkalmazásában áll, de folyamatos balhéival – nagyban köszönhetően felesége, Wanda Nara áldásos tevékenységének is – sokszorosan kiborította már a bilit Milánóban, így a legkisebb esély talán arra van, hogy kék-feketében kezdi meg a következő idényt a kétszeres olasz bajnoki gólkirály.

Jóval nagyobb esély mutatkozik Párizsban maradására – a PSG tavaly nyáron egy évre vette őt kölcsön 70 millió eurós kivásárlási árral. Icardi 31 tétmeccsen 20 góllal, valamint egy kurtán-furcsán elhódított francia bajnoki címmel tette emlékezetessé párizsi tartózkodását, számait látva pedig talán nem is meglepő, hogy a franciák szeretnék végleg szerződtetni őt.

A csavart az jelenti, hogy Icardi a hírek szerint nem szívesen maradna a PSG-nél, többek között a Juventus, az Atletico Madrid és több angol csapat kapcsán is felmerült a sajtóban a leigazolása.

A legfrisebb hírek szerint azonban idő közben mégis megszülethetett a megállapodás – a Gazzetta dello Sport és a Sky Sports is úgy tudja, hogy az Inter a koronavírus-járványra való tekintettel belement, hogy a korábban rögzített 70 helyett 50 millió euróért megvásárolhassa őt a PSG. Az összeg további 5+3 millió eurós bónuszokkal nőhet bizonyos feltételek esetén.

Ami pedig talán még fontosabb: a rózsaszínű napilap szerint Icardi is rábólintott a kék mezesek által kínált feltételekre – persze ha négy éven keresztül évi 10 millió eurót kínál az embernek kenyéradója, ezen talán nem is kell olyan nagyon csodálkozni.

A Gazzetta információ alapján az üzlet véglegesítésére és hivatalos bejelentésére akár már szombaton sor kerülhet.