Megaszerződést kaphat Chiesa Firenzében

Szerző: Benedicto


Bár az elmúlt 1,5 év nem tartozott a Fiorentina történelmének legszebb időszakai közé, több játékosuk így is képes volt maradandót alkotni az elmúlt hónapokban. Közülük is az élre kínálkozik Federico Chiesa neve, aki egyértelműen a lilák legkeresettebb játékosának számít jelenleg.

A 22 éves szélsőt remek teljesítménye miatt több nagy klubbal, így a Juventusszal és az Interrel is rendszeresen szóba hozzák, a Fior azonban érthető módon nem szeretne megválni egyik legnagyobb értékétől, még akkor sem, ha könnyen óriási pénzt is kaszálhatnának fiatal tehetségükön.

Éppen ennek fényében készül szerződéshosszabbításra a Fiorentina, akik egészen 2024 nyaráig meghosszabbítanák Chiesa kontraktusát. A válogatott támadó évi 4 millió eurós fizetést kapna a hírek szerint, ami egy Fiorentina-szintű klubnál ugyancsak kiemelkedő szám.

A La Repubblica úgy tudja, jövő hét közepén ül majd össze a Fiorentina elnöke, Rocco Commisso, valamint a szélső nem kevésbé híres édesapja, Enrico Chiesa, hogy megvitassák a szerződés részleteit.

Egy szerződéshosszabbítás persze nem jelentené azt, hogy Chiesa mindenképpen maradna is a klubnál 2024-ig, de amennyiben továbbáll, mindenképpen jobb helyzetből fogadhatná az ajánlatokat a Fior, akik tavaly nyáron már visszautasították a Juventus 70 milliós ajánlatát.

Chiesa idén 22 bajnokin 6 gólt és 5 gólpasszt jegyez a Fior mezében, összesen 138 meccsen 29 gólt és 20 gólpasszt ért el eddig lilában.