Vieri szerint Olaszország nyeri a 2020-as Európa-bajnokságot

Szerző: Benedicto


Miközben mindenki a Serie A bajnoki hajrájával vagy éppen a hamarosan kezdődő BL- és El-nyyolcaddöntőkkel foglalkozik, Christian Vieri már a nyári Európa-bajnokságra tekint előre.

A korábbi klasszis támadót a Gazzetta dello Sport szólaltatta meg, ami persze nem is meglepő egy Lazio-Inter rangadó előtt, hiszen minden idők egyik legnagyobb futballvándora mindkét csapatban megfordult pályafutása során.

Vieri az interjú során természetesen a bajnoki versenyfutásról is nyilatkozott, sőt, szerinte az elmúlt 10-15 év legnagyszerűbb bajnoki hajrája áll előttünk, amely csak az utolsó fordulóban dől majd el. A Bobo becenévre hallgató egykori csatár azt ugyan nem jósolta meg, kié lesz a Scudetto az idény végén, de a nyári Európa-bajnokság kapcsán már korántsem óvatoskodott ennyire.

“Nemrég írtam Mancininek, elmondtam neki, hogy egyedül Franciaországnak van jelenleg erősebb csapata, mint nekünk. Nem tudom a pontos okát, de már régóta érzem, hogy meg fogjuk nyerni az Eb-t. Mancini 18 hónap alatt teljesen átformálta az olasz válogatottat, úgy, ahogy senki más nem tette korábban. Fiatal, minőségi és bátor csapatunk van.”

A rajongók újra szerelembe estek a nemzeti csapattal, ami csodálatos. Én sem akarok lemaradni egyetlen meccsről sem, már szóltam is Robertonak [Mancini], hogy szerezzen nekem 2-3 jegyet minden meccsre – és nem fogadok el kifogásokat!”

Bár ha nagyon akarna, Vieri valószínűleg a világ bármelyik pontján bármikor bejuthatna az Azzurri bármelyik meccsére, de a helyzetét jelentősen megkönnyíti, hogy az olasz válogatott mindhárom csoportmeccsét a Stadio Olimpicoban játssza majd.

Vieri egykori csapattársát, Gianluca Viallit is méltatta, aki jelenleg Mancini stábjában dolgozik a válogatott mellett.

“Ő egy igazi bálvány! Nagyon fontos, hogy olyan egykori játékosok legyenek a csapat körül, mint Vialli, Lele Oriali vagy Gigi Riva, mert a játékosok érzik, hogy van kire támaszkodniuk az edzőn kívül is. Az ilyen emberektől egyetlen szó is elég, hogy a csapat azonnal megnyugodjon.”

Olaszország ellenfelei Törökország, Svájc és Wales lesznek a június 12-én kezdődő kontinensviadalon, amelynek 12 európai nagyváros ad otthont.