Ötödször Juventus-Lazio a Szuperkupáért

Szerző: Adamo


serie-a-logo

Egymást követő második alkalommal rendezik meg Szaúd-Arábiában az Olasz Szuperkupa döntőjét az aktuális bajnok és Kupa-győztes csapat között. A vasárnapi, rijádi fináléban a Juventus és a Lazio mérheti össze erejét egymással ebben a sorozatban rekordot jelentő, ötödik alkalommal.

Két héttel ezelőtt a Serie A-ban éppen a rómaiak vették el Maurizio Sarri csapatának veretlenségét egy 3-1-es győzelemmel, melynek köszönhetően a bajnokságban zsinórban nyolc (!) sikernél járó Sasok belátható távolságból követik a harmadik helyen az éllovas Juventus-Inter párost.

Az eddigi négy egymás elleni fináléból kettőt-kettőt nyert meg mindkét csapat: legutóbb 2017-ben a Lazio diadalmaskodott egy ráadásbeli találattal 3-2-re az Olimpicóban – ez volt az eddigi utolsó Szuperkupa-mérkőzés, melyet nem külföldön játszottak le. Ezen kívül a Lazio még 1998-ban múlta felül a Juvét, míg a Bianconeri 2013-ban és 2015-ben egyaránt mai vetélytársával szemben hódította el a serleget.

Összességében a Juventus a kilencedik, a Lazio pedig az ötödik Szuperkupa címére hajt, a sorozatban a Juve számít a címvédőnek is, miután a 2018-as kiírás – idén januári – döntőjében legyőzte az AC Milant Dzsiddában.

Az említett, december 7-i egymás elleni csörte óta a Juventus mindhárom lejátszott meccsét megnyerte (két bajnoki, egy BL-csoportmeccs), míg a Lazio a torinóiak után a Cagliarit is legyőzte, és kiesett az El-ben a Rennes elleni fiaskóval.

A hosszabb távú sérülteket leszámítva, várhatóan mindkét csapat gyakorlatilag a legerősebb kezdőcsapatával készülhet a Szuperkupa elhódítására.

A várható kezdőcsapatok:

Juventus (4-3-3): Szczesny; Cuadrado, Bonucci, De Ligt, Alex Sandro; Bentancur, Pjanic, Matuidi; Dybala, Ronaldo, Higuain.

Lazio (3-5-2): Strakosha; Luiz Felipe, Acerbi, Radu; Lazzari, Milinkovic-Savic, Lucas Leiva, Luis Alberto, Lulic; Immobile, Correa.

A mérkőzést vasárnap este, 17:45-től veszi kezdetét, és a Sport 1 televízió fogja sugározni.