Toldo: Conte meghozta a fejlődést!

Szerző: Ragnotti


Az Internazionale korábbi kiválósága, Francesco Toldo üdvözölte azt a munkát, amit Antonio Conte végez a kék-feketéknél. A válogatott egykori kapusa a RAI Radio 1-nek adott nyilatkozatában beszélt a keddi, Barcelona elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája mérkőzés előtt.

Mint ismeretes, az Inter holnap este az F jelű csoportban fogadja az első helyezett, már továbbjutott spanyol gárdát. A Nerazzurri a Dortmunddal azonos pontszámmal, hét-hét megszerzett egységgel áll holtversenyben a kvartett harmadik helyén a záró forduló előtt.

A csapat remek stílusban, támadó szellemben futballozik. Látom a játékosokon a vágyat, támadni akarnak. A két támadó mindig közel van egymáshoz, így különösen veszélyesek. A Roma elleni meccsen is a győzelemért hajtott a gárda, de a Farkasok nagyon jól védekeztek, Fonseca remek taktikát talált ki, Mirante pedig fantasztikusan védett.” – fogalmazott Toldo.

A csapatnak stabilitása van, és ez Conte érdeme. Azt gondolom, hogy a téli szünetben lesz még erősítés, biztosan lesz olyan poszt, ahol lehet erősíteni. De most a legfontosabb a Barca elleni mérkőzés, nagyon oda kell tennie magát a társaságnak. Biztos vagyok benne, hogy jók leszünk kedd este, és boldog lesz a San Siro népe.”

Az már bizonyossá vált, hogy a Barcelona megnyerte a csoportját, és ezzel az egyenes kieséses szakaszba került. Azonban ennek ellenére kemény mérkőzésre számíthat Conte együttese, amely vezeti a Serie A-t.

A találkozó kedd este 21 órakor kezdődik Milánóban, a San Siro népes közönsége előtt.