Nápolyi dilemma, ADL már másra is gondol
Szerző: Ragnotti

Hiába áll továbbjutásra a csoportjában a Napoli a záróforduló előtt, a bajnokságban egyelőre gyászosan szerepel az együttes, csak a hetedik pozícióban szerénykednek, ezért a csapat edzője, Carlo Ancelotti alatt erősen inog a kispad. A déliek mindenható elnök-tulajdonosa, Aurelio de Laurentiis már Gattusóra és Rejára is következő opcióként gondol, Gasperiniről pedig álmodik a kispadon.
Tavaly nyáron még boldogan állt egymás mellett Carletto és de Laurentiis, hiszen mindkét fél nagy reményeket fűzött a közös munka elé. Mostanra azonban elfáradt ez a kapcsolat, és ezen az sem segít, hogy a gárda 17 (!) pontos hátrányban van a listavezető Internazionalétól. A szezon előtti vérmes bajnoki remények szertefoszlottak, a Scudetto láthatatlan távolságba került Nápolytól.
Már az utóbbi hetekben is hallhattuk, hogy nem éppen ideális öltözői hangulat uralkodik a csapat öltözőjében, Insigne és Carlo konfliktusa volt a legerősebb, de a méltán sikeres tréner állítólag elvesztette az öltözőt is és játékosai bizalmát. Közben az elnök úr is úgy látta, hogy a megoldást már nem feltétlenül lehet csapaton belül megoldani. Elmondása szerint a déli brigád egy vak sikátorba tévedt, az abból való kijutáshoz pedig fel kell rázni az együttes környezetét is.
Ez a város és annak szurkolói pedig tiszteletet érdemelnek, és valljuk be, hogy az utóbbi hónapokban volt arra példa, főleg a bajnokságban, hogy olyan érzése volt az embernek, mintha a csapat az edző ellen játszott volna. Így merülhetett fel annak a lehetősége, hogy váltásra lenne szükség a padon. Hiába a sikeres időszak a Bajnokok Ligájában, ha a csapat a bajnokságban csak botladozik.
Gazdaságilag azonban nehezebb a vezetőség helyzete, mivel Ancelotti szezononként négy millió eurót keres. Ha most, féltávnál a költségvetés mentesülne ezen kiadás alól, az sem lenne elhanyagolható – továbbá a stábja is egymilliót visz haza. Mivel a bajnoki cím esélye már elúszott, az elnök “olcsóbb” megoldásban gondolkozhat, ebben az esetben Ancelottinak 500 ezer euró fájdalomdíjat kellene fizetnie.
De Laurentiisnek nagy tervei vannank a jövőre nézve, ő állítólag nyártól a bergamóiak jelenlegi sikerkovácsát, Gasperinit látna legszívesebben a kispadon. Ő viszont jelenleg biztosan nem mozdítható, ezért a téli szünetben megoldást kellene találnia. Az azonnal elérhető edzők listáját Gattuso, valamint a csapat korábbi mestere, Edi Reja vezeti. Kérdés, hogy fél évre hajlandóak lennének-e munkába állni…
Mindenesetre ezt a kérdést méltósággal már nehezen lehetne megoldani. Ha a gárda holnap bebiztosítja a Bajnokok Ligájában a továbbjutását, felmerülhet a kérdés, hogy jó döntés lenne-e meneszteni a háromszoros BL-győztes sztáredzőt a kispadról. Megoldaná ez a problémát?
A Napoli holnap este 18 óra 55 perckor, egyelőre még Ancelottival a padon fogadja a belga Genket a BL-ben, és nagy eséllyel le is győzheti ellenfelét, amivel biztosan továbbjutna a kvartettből.
Méltósággal búcsúzik el Carletto Nápolytól?