35 millióért válna meg középpályásától a Milan

Szerző: Benedicto


Nem mondhatni, hogy nyugodtan készül az esti, Juventus elleni rangadóra a Milan. A Rossoneri csapnivaló szezonkezdeten van túl, 11 kör után csupán a 13. helyet foglalják el a tabellán, átestek egy edzőváltáson, de sokan máris a következő edzőcsere időpontját találgatják.

Ha mindez nem lenne elég, csapaton belül is épp elég feszültség alakult ki, élen Franck Kessié szerepével. Az elefántcsontparti középpályás harmadik szezonját kezdte Milánóban, a teljesítményével azonban talán soha nem voltak még ennyire elégedetlenek a divat fővárosában. Kessié pályán nyújtott teljesítménye távol áll idén a meggyőzőtől, amire rátesz egy lapáttal, hogy Pioli az edzésen mutatott produkciójával sem elégedett – olyannyira, hogy a Lazio után ma a Juventus ellen sem lesz ott a meccskeretben Kessié, holott sérülés nem hátráltatja.

A 22 éves játékos ráadásul nemrégiben el is késett egy edzésről, amivel végleg betehette maga mögött a kaput, többek között a Gazzetta dello Sport és a Tuttosport is úgy tudja, a Milan már januárban szeretne majd megválni egyre több problémát okozó egykori alapemberétől.

Kessié 2017-ben szerződött a Milanhoz, az Atalanta előbb 8, két évvel később további 24 millió eurót zsebelt be érte. Ennél kevesebbért nem is szeretne tőle megválni a Rossoneri, a hírek szerint minimum 30, de inkább 35 milliós árcédulát akasztanak Kessié nyakába.

A középpályás legfőbb kérője az angol Wolverhampton lehet, akik már nyáron is szerették volna szerződtetni őt, de a Monaco is feliratkozhat az érdeklődők közé.