Montella: “Nem gondolom, hogy mi lennénk a szezon meglepetés csapata”
Szerző: Bertorelli

Vincenzo Montella, a Fiorentina edzője nem számított arra, hogy a bajnokság még ilyen korai szakaszában már egy meghatározó karakterrel rendelkező csapatot fog irányítani. A Parma elleni rangadótól viszont tart, mivel mindössze két pont választja el őket a tabellán. Mérkőzés előtti sajtótájékoztató.
„Szerdán fontos győzelmet szereztünk a Sassuolo ellen. Ez volt az első, melyet hátrányból nyertünk meg” – emelte ki csapata teljesítményét Montella.
„Nem hiszem, hogy alárendelt szerepet játszottunk volna az első félidőben, de mindenesetre a szünet után jobban játszottunk. Nem reméltem, hogy ilyen hamar sikerül kialakítani a csapat karakterét, mivel a nyáron komoly mozgás volt az öltözőben. Most viszont úgy állunk, hogy a legutóbbi hat fordulóban négyszer nyertünk és egyszer értünk el döntetlent.”
„Nem gondolom, hogy mi lennénk a szezon meglepetés csapata, mivel mind a Parma, mind a Hellas Verona jól szerepel. A Cagliari jól vásárolt be a nyáron, és most aratják le ennek az okos játékospolitikának a gyümölcsét.”
„Holnap energikusnak és koncentráltnak kell lennünk, mert sok mérkőzés apró dolgokon múlik. Dejan Kulusevskire nagyon figyelnünk kell, mivel eddig ötször adott gólpasszt a szezonban és ezért gondot okozhat nekünk.”
Montella nem számolhat többek között Franck Ribéry-vel és Luca Ranierivel eltiltás miatt, Martin Caceres-re pedig sérülés miatt. Pol Lirola viszont már visszatérhet.
„Ribéry amúgy sem edzett már napok óta, mivel gondja van a térdével” – tette hozzá Montella.