Másodszor sem húzta sokáig Tudor az Udinese kispadján

Szerző: Adamo


Az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) mezőnyének második felében elhelyezkedő Udinese gárdája az újabb vereséget követően az edzőváltás mellett döntött, így szűk másfél éven belül másodszor is fel kellett állnia Igor Tudornak a Friuliani kispadjáról. Tudorral együtt segítőjének, Juric Vuskónak is távoznia kellett a Bianconeri alkalmazásából.

A 41 esztendős horvát szakember, aki aktív pályafutása során közel egy évtizeden át volt a Juventus játékosa, márciusban került újból kinevezésre, és a tavalyi szezonban sikeresen tartotta bent a Friulianit a Serie A-ban, az idei szezonkezdet azonban nem sikerült a legjobban. Tudor korábban már a 2017-2018-as idény hajrájában is irányította a gárdát, akkor azonban egy sikeres bennmaradás után nem került meghosszabbításra lejáró szerződése.

Az idei kiírásban Udinese 10 forduló alatt 10 pontot szerzett 3-1-6-os mérlegének köszönhetően, ami önmagában még nem is lenne annyira rossz, de a legutóbbi két fordulóban a csapat 11 gólt szenvedett el az Atalanta elleni 7-1-es és az AS Roma elleni 4-0-s fiaskó jóvoltából, így a szakembernek repülnie kellett.

Tudor lehetséges utódjai közt az olasz sajtóban leginkább Felix Magath és Walter Zenga nevét kezdték el emlegetni.

Ez volt a harmadik edzőváltás 10 kör alatt a Serie A idei szezonjában, miután korábban eddig a Genoa és a Sampdoria tette lapátra trénerét.