Aranylabda 2019: három Serie A-játékos a jelöltek között
Szerző: Benedicto
Tegnap este kihirdette a 2019-es Aranylabda várományosainak szűkített listáját a France Football. A lehetőségek száma 30-ra csökkent, és bár olasz játékos nincs a listán, három Serie A-ban futballozó játékos is esélyt kap a díj elhódítására.
Az természetesen senkit nem lep meg, hogy Cristiano Ronaldo ott van a 30 fős listán, sőt, inkább az okozna hatalmas meglepetést, ha a portugál nem zárná minimum dobogón a szavazást. Sokak szerint idén is a veterán szupersztár a díj egyik legfőbb esélyese az örök rivális Lionel Messi és a Liverpool kiválósága, Virgil van Dijk mellett.
Van Dijk – akit az UEFA már megválasztott az év játékosának – egyébként az első védő lehetne Fabio Cannavaro óta, aki elhódítja a legnagyobb egyéni futballelismerést. De ha már védők: ott van a 30-as listán a nyáron Torinóba szerződő Matthijs de Ligt is, és bár a fiatal holland nyilvánvalóan elsősorban ajaxos teljesítményével érdemelte ki a jelölést, egyértelműen helye van az év legjobbjai között.
Harmadikként a Napoli védője, Kalidou Koulibaly képviseli a Serie A-t, a szenegáli hátvéd évek óta folyamatosan a legmagasabb szinten futballozik a kékek mezében, nemrég a csapatot vezető Auerlio de Laurentiis arról nyilatkozott, hogy bár nemrégiben egy 105 millió eurós ajánlatot is visszautasított érte, tudja jól, hogy egy nap meg kell majd válnia tőle.
A BL-győztes Liverpoolt egyébként nem kevesebb mint 7 játékos képviseli, a döntős Tottenhem-et már csak ketten. Az elődöntőig menetelő Ajaxból szintén ketten jelöltek, plusz az azóta már klubot váltott de Ligt és de Jong. A második legtöbb jelölést, 5-öt a Manchester City kapta, a tavalyi győztes Luka Modric pedig nem fért be a 30-as névsorba.
Az Aranylabda mellett három másik díj esélyeseit is közzétették: a női Aranylabda mellett a legjobb kapusnak járó Jasin-díj (itt Samir Handanovic és Wojciech Szczesny is jelöltek), valamint a legjobb fiatal játékost illető Kopa-díj (Matthijs de Ligt mellett Moise Kean is jelölt) esélyesei is ismertté váltak.
A győztes kilétére a december 2-ai gálán derül majd fény.
Az Aranylabda 2019-es jelöltjeinek teljes névsora:
Sadio Mané (Liverpool)
Sergio Agüero (Manchester City)
Frenkie de Jong (Ajax / Barcelona)
Hugo Lloris (Tottenham)
Dusan Tadic (Ajax)
Kylian Mbappé (PSG)
Trent Alexander-Arnold (Liverpool)
Donny van de Beek (Ajax)
Pierre-Emerick Aubameyang (Arsenal)
Marc-André Ter Stegen (Barcelona)
Cristiano Ronaldo (Juventus)
Alisson (Liverpool)
Matthijs de Ligt (Ajax / Juventus)
Karim Benzema (Real Madrid)
Georginio Wijnaldum (Liverpool)
Virgil van Dijk (Liverpool)
Bernardo Silva (Manchester City)
Heung-Min Son (Tottenham)
Robert Lewandowski (Bayern München)
Roberto Firmino (Liverpool)
Lionel Messi (Barcelona)
Riyad Mahrez (Manchester City)
Kevin De Bruyne (Manchester City)
Kalidou Koulibaly (Napoli)
Antoine Griezmann (Atletico Madrid / Barcelona)
Mohamed Salah (Liverpool)
Eden Hazard (Chelsea / Real Madrid)
Marquinhos (PSG)
Raheem Sterling (Manchester City)
Joao Felix (Benfica / Atletico Madrid)