Folytatódik a római sorozat?

Szerző: Ragnotti


Féltucatnyi okunk lehet arra, hogy figyelmünket a ma esti AS Roma – Atalanta mérkőzés felé fordítsuk az olasz bajnokság ötödik fordulójában. Az egyik az, hogy a tavalyi szezonban két alkalommal is gólgazdag találkozót játszottak egymással a felek a Serie A-ban, ugyanis mindkét egymás elleni mérkőzésük izgalmas, 3-3-as döntetlenre végződött a bajnokságban.

A másik az, hogy a Farkasok hosszú veretlenségi sorozatot tudhatnak maguk mögött a tétmérkőzéseiken, a hétvégén pedig egy hosszabbításban szerzet Dzeko-találattal győztek a Bologna otthonában. Mi sem bizonyítja jobban a bordó mezesek mentális erejét, mint hogy a korábban a csapattól távozni akaró bosnyák támadó hozta meg a győzelmet a számunkra, ráadásul úgy, hogy a nemzetközi porondon is remek sikerrel mutatkozott be az együttes a múlt héten, a Basaksehirt győzték le az Európa-ligában. Fonseca mester remek egységet kovácsolt Rómában, és a bajnokság mellett az El-ben is merész terveket tűzött ki magának az együttessel.

Fonseca fontosnak tartotta azt, hogy a realitások talaján maradjon az együttes, főleg, hogy a kiváló bergamói brigádot látják vendégül ma este az Olimpicóban:

“Kemény, sok párharccal tarkított mérkőzésre számítok. Most jó formában vagyunk, megdolgoztunk a sikerért Bolognában, de a földön kell maradnunk. Kolarov és Dzeko fontos gólokat szereztek mostanában, rutinos játékosok, és úgy készülnek az edzéseken, hogy az példaértékű a többiek számára is.”

Még nem döntöttem a végleges kezdőcsapatról. Minden meccs más és más. Kluivert vagy Zaniolo kezdhet középen, Bryan (Cristante) pedig nagyon fontos a csapat számára. Egyik legfontosabb szereplőnk a középpályán, nagyon jó döntéseket hoz, és egyensúlyt is teremt.”

Nagyon egységes a gárda, és remek a hangulat. Smalling játékra kész és lehetőséget is kaphat. Pau Lopez jól alkalmazkodott az olasz futballhoz, képes a gólvonalról irányítani, és a világ egyik legjobb kapuscsapatát vezető Marco Savoranival egyre jobb lehet. Felkészültünk a bergamóiakból, Zapata és Ilicic elmozgásaira nagyon kell figyelnünk. Egyelőre veretlenek vagyunk, és szeretnénk, hogy ez még sokáig tartson. De hosszú még az idény, legyünk türelemmel, akkor is, ha majd nem játszunk szépen vagy eredményesen!”

Perotti, Zappacosta és Ünder sérülés miatt továbbra is hiányzik majd a csapatból.

Az Atalanta a Bajnokok Ligájában elszenvedett fiaskó után sokáig hét közben is hátrányban volt, a hajrában azonban megrázták magukat, és Ilicic, majd Castagne hosszabbításban szerzett találataival egalizáltak a Fiorentina ellen. Gasperini együttesére kettős terhelés vár az ősszel, hiszen a BL-ben is bizonyíthatnak Papu Gomezék. A mester már a közelgő nemzetközi feladatokról is beszélt a sajtótájékoztatón.

“Fontos mérkőzések várnak ránk a Roma majd a Shakhtar ellen a BL-ben. Abból a szempontból jó ez nekünk, hogy a két gárda taktikája hasonlít egymáshoz. A Roma most jó passzban van, mi pedig javulófélben vagyunk. A hétvégi mérkőzésen mi szaladtunk az eredmény után, ezen kell változtatnunk. Muriel várhatóan nem játszhat betegség miatt, de ennek ellenére pontokért érkezünk az Olimpicóba.”

Muriel kiesése érzékeny veszteség, a kolumbiai jó formában volt az utóbbi hetekben klubjában és nemzeti csapatában is. Azonban van még bőven támadó potenciál az Atalantában.

A várható összeállítások:

Roma (4-2-3-1): Pau Lopez – Florenzi, Fazio, Smalling, Kolarov – Veretout, Cristante – Zaniolo, Pellegrini, Mkhitaryan – Dzeko.

Atalanta (3-4-1-2): Gollini – Toloi, Djmsiti, Palomino – Hateboer, De Roon, Malinovsky, Castagne – Gomez – Ilicic, Zapata.

A mérkőzést Irrati játékvezető dirigálja majd, és 19 órakor kezdődik.

A DIGI Sport 1 élőben közvetíti.