Ancelotti keményen beszólt Nápolynak

Szerző: Adamo


A nyári szünet folyamán komoly felújításon ment keresztül a Stadio San Paolo nem éppen fiatal és korszerű épülete, azonban a Napoli stadionjának felújítása még mindig nem készült el makulátlanul – tudhattuk meg első kézből, Carlo Ancelottitól…

A júliusi Egyetemi Világjátékok (Universiade) miatt a nézőteret és a szurkolókat fogadó helyiségeket látványosan felújították a stadionban, majd a munkálatok tovább folytatódtak, melynek következtében a tavalyi második helyezett Napoli csapata az első két fordulóban idegenben lépett pályára, hogy aztán a válogatott szünet után most hétvégén újra birtokba vegyék saját otthonukat, csak hogy van egy “kis” probléma Ancelotti mester véleménye szerint:

“Láttam az állapotokat a San Paolo öltözőjében. Szóhoz sem jutok. Elfogadtam a kérést, miszerint idegenben játsszuk le az első két mérkőzésünket, hogy befejezhessék a munkát, ahogy megígérték. Két hónap alatt egy házat meg lehet építeni, ők meg képtelenek voltak felújítani az öltözőket! Vajon hol kellene öltöznünk a Sampdoria és a Liverpool elleni meccsen? Felháborít azoknak az inkorrektsége és alkalmatlansága, akiknek el kellett volna végezniük ezeket a munkákat. Hogy lehet, hogy a megye, a város, és a megbízottak semmibe vették a megállapodásokat? Azt látom, hogy nem vesznek minket figyelembe, a város pedig nem kötődik a csapathoz. Megdöbbentem.

A Napoli csapata szombaton 18 órától fogadja a Sampdoria együttesét a San Paolóban, majd jövő kedden Ancelotti fiai már a Liverpool ellen lépnek pályára a BL-ben, ugyancsak hazai környezetben.